2024. augusztus 31. – Nyárzáró Gasztro Est
A park szépségét és adottságait kihasználva, illetve mivel a nyári szünidőt is együtt köszöntöttük a családokkal - akkor egy „Buborékfújó Nyárindító Piknik” nappal -, ezért úgy gondoltuk a nyári szünet utolsó szombatján is készülünk egy rendezvénnyel, melynek a "Nyárzáró Gasztro Est" megnevezést adtuk.
16:00 órától vártuk a gyerekes családokat, babasarokkal és különböző szabadtéri játékokkal. Ezen az eseményen avattuk fel új, kollégáink által készített kerti játékunkat is, melynek igencsak nagy sikere volt.
Az esti programot a Z-Generation együttes koncertjével indítottuk, majd a SteelCity LineDance Egyesület tagjai előbb táncbemutatót, s ezt követően tánctanítást tartottak. Az est folyamán még a közönséggel közös táncra is vállalkozott a csapat.
A Nagy-Szögedi Pincészet borásza, Nagy Zsolt tartott borbemutatót és -kóstolót, s nála természetesen bort, fröccsöt, mustot is vásárolhattak a vendégek. Mi pedig egy boros kvízzel is készültünk, ahol MKK rendezvényekre szóló belépőket nyerhettek a legügyesebbek.
Az estet a Double Trombone Band együttes zárta. A jó hangulatú koncertjük alatt sokan táncra is perdültek.
A művelődési ház dolgozói a programokon túl, hangulatos díszítéssel és vendéglátással is készültek.
Balla Edina fotós ismét egy meghitt, otthonos fotósarkot varázsolt a parkba, s a rendezvényen is számos fotót készített. Nagy sikere volt az Élmény Piknik Miskolc csapata által kialakított piknik fotósaroknak is. Mindkét fotós helyszín nagyon népszerű volt, sok-sok fotó készült emlékként erről az estéről.
Az érdeklődő gyerekek és felnőttek pedig még "csillaglesen" is részt vehettek a Magyar Csillagászati Egyesület Miskolci Helyi Csoportja, a dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló tagjának, Romenda Rolandnak a segítségével. Ez a programunk is nagyon népszerű volt, az érdeklődők sok érdekességet is megtudhattak és sok szép csillagot, égitestet, pl. a Szaturnusz bolygót is megcsodálhatták.
Egy szép, hangulatos és tartalmas estével zártuk ezt a nyarat a hozzánk látogató családokkal, baráti társaságokkal, akik nagyon kellemesen érezték magukat ezen a szép nyári estén ebben a gyönyörű környezetben.
Természetesen a Gárdonyi és parkja nem zár be a nyár végével, ugyanúgy várjuk Önöket rendezvényeinken, programjainkon!
Kérjük kövessék honlapunkat, facebook oldalunkat, valamint a hirdetőtábláinkon plakátjainkat, eseményeinket, felhívásainkat!
https://www.facebook.com/mkkgardonyimuvhaz
https://gardonyimuvhaz.hu/
Továbbra is bíztatjuk a lakókat, hogy keressék fel a parkot, még akkor is, ha nincs szervezett programunk. Játszani, piknikezni, kikapcsolódni, beszélgetni, találkozni a barátokkal, mindezt gyönyörű környezetben. Még egész szeptemberben is pénteken és szombaton 10:00-18:00 között látogatható a park.
Várjuk vissza Önöket!
2024. augusztus 19. – Élmény Piknik a Gárdonyi parkban
Az Élmény Piknik Miskolc csapatának egyik helyszíne a gyönyörű természeti környezetű volt Bárczay kúria parkja, ahol augusztus 19.-én a szolgáltatásra jelentkezők egy felejthetetlen élmény pikniken vehettek részt.
A programra jelentkezők egy kellemes órát tölthettek a jó levegőn, egy szépen kialakított környezetben. A csapat mindehhez még a finom falatokról és egy fotózásról is gondoskodott! Volt, aki házassági évfordulóját ünnepelte itt, volt, aki édesanyját lepte meg egy névnapi piknikezéssel.
2024. augusztus 17. – Jump Fitness disco
Augusztus elejétől a művelődési házban heti egy alkalommal Jump Fitness edzéseken is részt vehetnek az érdeklődők. A csoport vezetője: Fodor Nikoletta Diána.
A Jump Fitness egy rendkívül hatékony, szórakoztató trambulinos edzés, amely trambulinok segítségével kombinálja az ugrálás örömét, valamint az egészségügyi előnyöket. Az edzések dinamikusak, energikusak, ráadásul számos pozitív hatással vannak a testre és a lélekre. Ez nem is edzés, hanem inkább egy életérzés, ahol a mozgás nem kín, hanem szenvedély! Kimozdít a komfortzónádból, miközben energiával tölt fel.
Augusztus 17-én pedig egy felejthetetlen Neon Disco Jump Party-n vehettek részt az érdeklődők! A legjobb diszkó slágerekre mozgathatták meg magukat, amihez fantasztikus fények és hihetetlen jó hangulat társult.