Szívvel, lélekkel az öröm nyomában – II. Miskolci Örömünnep

  1. július 07. 13:35    Idén már második alkalommal rendezik meg szombaton a Miskolci Örömünnepet a Gárdonyi Géza Művelődéi Ház parkjában. Ez az a fesztivál, ahová mindenki örömmel jön, azért, hogy örömet szerezzen.

    Az örömünnep ötletét Kálazi Ágnes álmodta meg, és 2014-ben életre is hívta Veszprémben az első összejövetelt. Az ötletgazda szeretné majd a ország több városára is kiterjeszteni ezt a rendezvényt, hogy mindenhol ráérezzenek az öröm közösségépítő szerepére. Miskolc volt az első, aki csatlakozott ehhez az örömmel feltöltő programhoz, így idén már második alkalommal rendezik meg az „öröm fesztivált” a Sütő utcai Gárdonyi Géza Művelődéi Ház parkjában.

    A családi napra kilátogatók csaknem tíz tér több mint száz programjának kínálata közül választhattak. A program sikerének garanciája volt a civilek jelenléte, akik az örömünnep jóhírét vitték családjaiknak, barátaiknak, ismerőseiknek, ezáltal nemcsak a rendezvény népszerűségét növelték, hanem igazán örömtelivé és családiassá varázsolták a II. Miskolci Örömünnepet.