Megvalósult eseményeink
2022.
november 8.-án az Ifjúsági Ház adott otthont a Gárdonyi 100 programsorozat keretében meghirdetett Gárdonyi Géza művekhez készült illusztrációs rajzpályázat eredményhirdetésének és díjkiosztójának.
2022-ben Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulójára emlékezünk. Gárdonyit sokan csak, mint az Egri csillagok szerzőjét ismerik. Kevesen tudják, hogy végtelenül sokoldalú, más művészi ágakban is különleges tehetséggel megáldott „ezerarcú” ember volt, jól rajzolt és festett is. Színdarabjaihoz látványterveket, egyéb prózai írásaihoz illusztrációkat is készített.
Ennek kapcsán született az ötlet, hogy a Miskolci Kulturális Központ rajzpályázatot írjon ki, melyre Gárdonyi művekhez készült illusztrációkat vártunk.
A pályázatot két korosztályban hirdettük meg: 6-10 éves és 11-14 éves gyermekek részére. Az I. kategóriában örömünkre nagyon aktívak voltak a gyermekek és 23 pályamű érkezett be az október 24.-i határidőig.
Az eredményhirdetést egy Gárdonyi mesével kezdtük, melyet Izsó Angelika adott elő a jelen levő gyermekek bevonásával. Ezt követően a zsűrivel ismerkedhettek meg a jelen lévők.
A pályamunkákat Szőke Anita és Reichardt Anna, a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium vizuális kultúra tagozati tanárai zsűrizték.
Szőke Anita vizuális kultúrát és művészettörténetet tanít. Bonis Bona díjas tehetségfejlesztő, versenyfelkészítő.
Reichardt Anna a Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett. A tradicionális grafika mellett digitális grafikával is foglalkozik, illusztrációkat készít.
A zsűritagok közül Szőke Anita a helyszínen értékelte a beérkezett alkotásokat, majd a díjazottaknak átadták a nyereményeket.
Közönségdíjas lett 771 lájk gyűjtésével: Hadobás Anna Rebeka, A kutya meg a nyúl című verses meséhez készült rajzával. Nyereményként értékes kreatív ajándékcsomagot kapott.
III. helyezett Gergely Anna, A ponty és a pinty című meséhez készült illusztrációval. Nyereménye szintén értékes kreatív ajándékcsomag.
II. helyezett Nagy Norina, A mindentudó kalap című meséhez készített alkotásával, amivel ő is értékes kreatív ajándékcsomag boldog tulajdonosa lett.
I. helyezett Petró Dóra, az Aludjál, aludjál című verses meséhez készített pályaművével. Nyereménye egy 4 fős családi belépőjegy a Művészetek Házában 2022. december 11.-én bemutatásra kerülő, A padlás című előadásra, valamint karácsony közeledtével egy kis aprósággal is kedveskedtünk számára.
Minden pályázó gyermeket – a rajzpályázaton való eredményes részvételéért – emléklappal és egy kis édességgel jutalmaztunk.
Az alkotások az Ifjúsági Házban nyitvatartási időben 2022. november 16.-ig megtekinthetők.
Gergely Anna rajza
Hadobás Anna Rebeka rajza
Nagy Norina rajza
Petró Dóra rajza
október 15. Őszi termést és falevelet gyűjtöttek
A „Mocorgó” Baba-Mama klub vezetője a mamákkal közösen őszi termés- és falevél gyűjtős délelőtti időtöltést szervezett babáik részére 9:30 és 12 óra között! Készítettek mécsestartót, amihez mindenki hozott egy-egy befőttesüveget, s az összegyűjtött dolgokkal díszítették.
Nagyon jó hangulatban, játékkal, kézműveskedéssel, szép napsütéses őszi időben tölthették az időt a picik és szüleik a Gárdonyi parkjában.
október 1. Kalapács 60/40/20 koncert
A Kalapács 60/40/20 koncertet eredetileg szabadtérre terveztük, de a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a rendezvényt nem a parkban, hanem a művelődési ház koncerttermében tartottuk meg. A terem korlátozott befogadóképessége miatt csak 120 jegyet lehetett váltani, mely elővételben el is fogyott, így a helyszínen már nem volt jegyvásárlási lehetőség. A koncert az NKA és a Hangfoglaló program támogatásával valósult meg.
Az este 18.30-kor indult az előzenekar, a Chrome koncertjével, majd 20.00 órától a Kalapács zenekar koncertjén csápolhattak a lelkes rajongók.
A Kalapács 2000 májusában alakult. Nevét az énekes, Kalapács József után kapta, jelezvén ezzel a műfajt is, azaz a Heavy Metalt. Kalapács József neve és személye összeolvadt a hosszú évek alatt ezzel a zenei irányzattal. A Pokolgépben kezdte pályafutását, majd az Omenben folytatta, számos lemez megjelenésével és koncerttel.
Manapság a zenekar mellett színházi előadásokban is láthatjuk, mint például a Macskák, Jézus Krisztus Szupersztár vagy az István, a király stb.
A többi zenész is régóta van a zenei pályán:
Beloberk István – Basszusgitár (Sámán, Tirana Rockers, Dance)
Beloberk Zsolt – Dobok (Sámán, Tirana Rockers)
Sárközi Lajos – Gitár (Sámán, Omen)
Weisz László – Gitár (Carmen, Dance, Dirty Dance, Zorall)
A zenekar első lemeze 2000-ben jelent meg és azóta is rendszeresen ad ki lemezeket:
Az első merénylet (2000) CD, Ösztön (2002) CD, Totem (2003) CD, Keresztes háború (2005) CD, Életreítélt (2006) CD, Mítosz (2008)CD, Gép-gép-gép Kalapács! (2008) DVD, Apokalipszis (2009) CD, Kalapács Kareokee (2009) DVD, Dühös Nemzedék 2000-2010 (2010) CD, Dühös Nemzedék 2000-2010 Boksz (2010) 3 CD+ 1 DVD, Poklok és Mennyek Között (2012) CD, Enigma (2015) CD, Örökfekete (2018) CD, Világvégre (2020) CD
Mostanra közel 1500 koncertet, több mint 700.000 fizető nézőt és körülbelül 50.000 hanghordozó tud maga mögött a zenekar. Az Enigma, Örökfekete és a Világvégre aranylemez lett!
szeptember 23. Gárdonyi 100
2022-ben Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulójára emlékezünk. Ennek kapcsán „Gárdonyi 100” elnevezéssel az ország több pontján találkozhatunk programokkal, s ehhez csatlakozott városunk is.
Mivel az írónak Hejőcsabához is volt kötődése, hiszen gyermekkorában pár hónapot itt töltött – melyről a művelődési ház előterében található emléktábla is tanúskodik -, így ezen a péntek délelőttön, 10.30-tól megemlékezést tartottunk, valamint Keller Péterrel, az író dédunokájával egy „rendhagyó irodalomóra” keretében találkozhattak az érdeklődők.
Ez azért is volt különleges élmény mind a gyermekeknek, mind a felnőtteknek, mert ritkán adatik meg, hogy találkozhatunk valakivel, akit rokoni szálak kötnek egy olyan személyhez, akit tanulmányainkból ismerhetünk, legyen az akár történelmi, akár irodalmi személy. Velünk ezen a délelőttön ez történt meg azzal, hogy körünkben köszönthettük Keller Péter Urat, Gárdonyi Géza dédunokáját, aki örömünkre sok elfoglaltsága ellenére is, elfogadta meghívásunkat, hogy dédapjáról meséljen nekünk.
Gárdonyit sokan csak, mint az Egri csillagok szerzőjét ismerik. Néptanítóként kezdte pályafutását, majd újságírással foglalkozott. Írói munkássága során nem csak regényeket és novellákat írt, hanem verseket, drámákat, meséket és humoros elbeszéléseket is, de foglalkozott szótárkészítéssel, nyelvtudománnyal is. Ő készítette Dante Isteni színjátékának első – Babits által is elismert – fordítását. Kevesen tudják, hogy végtelenül sokoldalú, más művészi ágakban is különleges tehetséggel megáldott „ezerarcú” ember volt. Zenét szerzett, dalokat írt. Ő írta a „Fel örömre” kezdetű katolikus karácsonyi ének szövegét és szerezte zenéjét. Kiválóan hegedült és orgonált. Jól rajzolt és festett. Színdarabjaihoz látványterveket, egyéb prózai írásaihoz illusztrációkat is készített. Kiválóan fényképezett. Természettudósként, régészként is maradandót alkotott. Művelődésszervezéssel, hagyományápolással is foglalkozott. Jól sakkozott és vívott. Sok-sok érdekességgel lettünk gazdagabbak Kellet Pétert hallgatva, s talán a hallgatóságból többen kedvet kaptak, hogy a már ismert műveit újra elolvassák vagy a még eddig nem olvasott írásait felfedezzék.
A „Gárdonyi 100” miskolci programjához csatlakozik a Hejőcsabán található Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda is, ahol októberben egy gálaműsorral készülnek, valamint a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár is, ahol október utolsó hetében egy kiállítás lesz látható. Ezen a kiállításon képeket, illusztrációkat, régi kiadású Gárdonyi köteteket, valamint olyan folyóiratokat lehet majd megtekinteni, amelyekben Gárdonyi Géza írásai megjelentek.
szeptember 18. Mobilmánia koncert Vikidál Gyulával
Ezen az estén a Gárdonyi parkban megrendezésre került koncertre közel ötszázan látogattak el, ők biztosan nem csalódtak, hiszen nemcsak a Mobilmánia zenekar koncertjét élvezhették, hanem Vikidál Gyulával is együtt énekelhették a régi nagy slágereket.
A Fonogram-díjas Mobilmánia hard rock zenekar 2008-ban, Zeffer András ötlete alapján alakult meg. Az elmúlt évek alatt kisebb- nagyobb fesztiválok, város- és falunapok, motoros találkozók és kis klubok közönsége előtt is játszottak, készítettek 4 stúdióalbumot, 4 koncert CD-t, 4 koncert DVD-t, s ők adták ki a világ első 3 Dimenziós koncertfilmjét Blu-Ray és mozifilm formájában is. Készítettek egy dupla, kétnyelvű Best Of válogatás lemezt és legújabb büszkeségük a Bajnok & Zefi 40 című jubileumi dupla lemez, 40 dallal, amin a magyar rock szakma nagyjai is közreműködnek, és immár aranylemez, valamint ezekkel a pályatársakkal létrehozott gigakoncert, amit tavaly december 23.-án, a Budapest Sportarénában tartottak.
(Fotó: Barna Laczy és Tóth György)
július 25.-29. Nyári napközis tábor
A táborba 28 gyermek érkezett, akiknek többsége ismeri egymást, mert vagy óvodába, vagy iskolába jártak, járnak együtt.
Így a hétfői nap emlékek felelevenítésével, beszélgetéssel, közös játékkal telt. Mivel nagyon jó idő volt, így lehetőség volt kicsit “vizeskedni”, vizipisztolyozni is.
Kedden délelőtt lézerharc játék várta a gyerekeket, délután pedig zsonglőr oktatás a Waldorf Iskolában is tanító Orliczki Mihály segítségével.
Szerdán délelőtt az íjászatba kóstolhattak bele a gyerekek a Diósgyőri Íjász, Lovas és Hagyományőrző Egyesület tagjának segítségével, délután pedig Hideg Imre hozott a gyerekeknek különböző elme- és ügyességi játékot.
Csütörtök délelőtt kollégáink a vár játékait hozták el hozzánk, melyet nagy örömmel próbáltak ki a gyerekek. Délután pedig a még hétfőn kihirdetett KiMitTud-ot rendeztük meg, színpaddal, hangosítással, zenével.
Pénteken délelőtt papagájokkal, kétéltűekkel és egy cicával látogattak el hozzánk vendégeink, akik bemutatták a gyerekeknek ezeket az állatokat, meséltek róluk, s amelyeket lehetett, kézbe is adták a bátraknak és érdeklődőknek. Délután pedig zenés karaoké bulival és a tábor tortájával zártuk ezt a vidám egy hetet.
A szervezett programokon túl a gyerekek rajzoltak, színeztek, beszélgettek, játszottak, kint a parkban plédekre leheveredve pihentek. Sok szabadtéri játék is volt, így kosarazhattak, focizhattak is, de lehetett olvasni, társasjátékozni, a nagy melegben több alkalommal “vizeskedni”, a patakba belegázolni és papírhajót úsztatni. Ebben az évben is készült közös táborzászló, melyre mindenki írhatott, rajzolhatott, sőt saját emlékkönyvek is készülhettek.
június 25. SZÖTYKE Táncház bál
Immár 5. alkalommal rendezte meg a művelődési házban a néptáncosok batyus bálját a Szinvavölgyi Öreg Tyúkok és Kakasok Egyesülete, azaz a SZÖTYKE.
A talpalávalót Dozsnyák Péter és barátai húzták este 7 órától.
A népzenét, néptáncot kedvelők gyűltek össze egy jó kis beszélgetésre, együttlétre, táncolásra.
A bált eredetileg idén januárban szerették volna a szervezők megrendezni, de az akkor még fennálló covid veszélyhelyzet miatt erre csak ezen a szép szombat estén kerülhetett sor. Szerencsére így is szép számmal megjelentek az érdeklődők, akik nagyon jól érezték magukat.
A bál megrendezését a Miskolci Kortárs Művészeti Alapítvány is támogatta a Csoóri Sándor Alap 2022 támogatásával.
június 24. The Doors Alive és MIZRAB koncert
Ezen az estén a Gárdonyi parkban megrendezésre került koncertre több, mint 300-an látogattak el, ők biztosan nem csalódtak, hiszen a zenekar hangzásvilágával és megjelenésével megidézte a ’60-as évek végének legnagyszerűbb pillanatait, olyan klasszikus slágerekkel, mint “Light My Fire”, “Break On Through”, “Riders On The Storm”, “The End” – és még jó néhány dallal.
Mike Griffioen, Barrington Meyer, Varga Norbert és Buzz Allan több, mint 1000 koncerten vannak túl – a Deep Purple és a Uriah Heep előtt is felléptek- és a világ számos országát meghódították már: Egyesült Királyság, Írország, Ausztrália, Dánia, Svédország, Norvégia, Svájc, Franciaország, Belgium, Hollandia, Németország, Ausztria, Lengyelország, Szlovénia, Horvátország, Málta, Görögország, Törökország, Libanon, Egyesült Arab Emírségek és Chile, hogy csak néhányat említsünk…, s ezen a szép péntek estén a miskolci közönséget is elvarázsolták.
A kellő hangulat megalapozásáról a MIZRAB gondoskodott.
június 11. Csabai Juniális
Nagyon kellemes, jó hangulatban telt a Csabai Juniális a Gárdonyi Parkban a hozzánk ellátogató kedves Vendégeinkkel!
A Gárdonyi Géza Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Erzsébet Katolikus Óvodájának ovisai és az őket felkészítő és elkísérő óvónénik nagyon kedves és aranyos műsorral készültek.
A ház kiscsoportjaként működő Maminbaba klub tagjai is bemutatkoztak pörgős, ritmusos táncukkal. Délután a felsőzsolcai Rozmaring Népdalkör és a Férfidalkör, majd Fodor János nóta- és operetténekes, valamint a miskolci Örömdal-kör hölgyei adtak színvonalas műsort, vidám dalaikkal nagyon kellemes hangulatot teremtve.
A nap folyamán szabadtéri játékokat – focit, kosárlabdát, tollast – próbálhattak ki kicsik és nagyok, de ugrálóvár is várta a gyermekeket. A kézműves asztalnál különböző technikákat próbálhattak ki az érdeklődők.
A kialakított főzőhelyeken egy-egy kiscsoport – családok, baráti társaságok – főztek, majd fogyasztották el ebédjüket. A nap végén közös éneklésre is sor került és vidám zene mellett beszélgethettek még vendégeink.
június 1. Helytörténeti klub
Ismét nagyon kellemes hangulatban, érdekes információk elhangzásával és sok beszélgetéssel telt a Hejőcsabai Honismereti Klub második összejövetele.
Répás Kornél bácsi először a Cementgyár elődjéről, a Mészégetőműről emlékezett meg, majd elmondta, hogy a Cementgyárral való bővítést a háború utáni újjáépítés tette szükségszerűvé, s a földterületek államosításával valósulhatott meg az akkori idők gigantikus beruházása. Ehhez olyan mennyiségű emberi munkaerőre volt szükség, hogy az Alföldről, Békésből is jöttek kubikusok, de dolgoztak itt munkaszolgálatos rabok, a környező falvak napszámosai is. A Beremendi Cementgyárból hozott munkásigazgató kinevezésével indult az építkezés, aki mellé mérnököket, szakembereket rendelt ki az állam, és betelepítette őket magánszemélyek lakásába.
Másik „mesélőnk” Márkusz Dezső a gyár idetelepítésének okát magyarázta el. Az 1890-től működő mészmű, a Tapolcáról származó jó minőségű mészkő, a Görömbölyön található agyag, a 3. számú főút és a vasút közelsége, valamint a Tiszalökről Diósgyőrbe tartó magasfeszültségű áramvezeték Hejőcsabát tette legalkalmasabbá helyileg a beruházásra.
A gyár – beindulása után – nagymértékben elősegítette a munkások önképző műszaki és amatőr művészeti köreinek beindulását és működését, a kulturális- és sportéletet, a Gárdonyi Művelődési Ház és HCM Sport Club működését.
A 70-es évektől kezdődően az európai környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő szűrőberendezésekkel kezdték felszerelni a környezetét rettenetes pormennyiséggel szennyező gyárat, amely az elhibázott privatizáció miatt 2011-ben bezárásra került, újranyitására semmi esély nincs.
A klubfoglalkozás résztvevői is nagyon aktívak voltak. Sok kérdés elhangzott, többen hoztak korabeli fotókat, sőt Simon János az édesapja által vezetett Szocialista Brigád naplót mutatta meg az érdeklődőknek!
május 27. Mudfield koncert
Az elmúlt négy év egyik legnagyobb rockzenei sikertörténetét író szeghalmi Mudfield zenekar koncertezett a Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában.
A zenekar tagjai: Kovácsovics Máté – ének / Szabó Dezső Péter – basszusgitár / Balázs Loránd – dob / Szegedi Martin – gitár / Feke István – gitár
A 2019-es Sárrét című bemutatkozó albumuk a Mahasz albumeladási lista 12. helyén nyitott, majd Fonogram díjat nyert „az év hazai hard rock vagy metal albuma” kategóriában.
A 2020-as második, Kelet népe című album a Mahasz albumeladási lista 4. helyén nyitott. A Hammer World magazin februári Hangpróbájának 3. helyén végzett és 9 pontos kritikát kapott. A zenekar körbeturnézta az országot a Nomad és a Leander Kills zenekarok vendégeként is, és olyan nagy rajongótábort verbuvált, hogy 2020 második felétől már önállóan tud koncertezni hazánkban.
A 2021. december 23-án megjelent Szörnyeteg a Mahasz albumeladási lista 10. helyéig jutott, és a Napfénytenger című dalt már 17 rádió tűzte műsorára.
Második albumuk 2020. február 21-én jelent meg Kelet népe címmel.
A Mudfield zenekar 2018. január 1. óta 64 koncertet adott. A 2020-as év eleji lemezbemutató koncertjeikre már komoly fizetőképes közönséget tudtak bevonzani. A koronavírus vészhelyzet miatt március 24-én karantén koncertet adtak az A38 Hajón, melyből a Petőfi TV kétrészes koncertfilmet készített.
A kényszerpihenő alatt a zenekar rögzített egy Mudfield Akusztik audió/videó programot, majd amint lehetett folytatták a lemezbemutató turnét: Jászberény, Budapest, Szeged, Gödöllő, Tatabánya, Székesfehérvár, Miskolc, és adtak egy csodálatos akusztik koncertet Szeghalmon.
A harmadik album első kislemeze, klipje a Nincs szerencsém, mely bekerült A Dal 2021 negyvenes mezőnyébe, és közönségszavazatokkal a döntőig menetelt a zenekar.
Júliusban jelent meg a második kiemelt dal a lemezről Szív címmel. Október 1-én pedig már a harmadik felvétel, a Hajnali idegen látott napvilágot a zenekar YouTube csatornáján, és este már játszotta is a csapat az A38 színpadán. A nagysikerű koncertről a Petőfi TV koncertfilmet forgatott.
A május 27.-i miskolci koncertjükre vendégként érkezett az Escape My Shadows, akik „kellően bemelegítették” a kb. 160 fős közönséget, akik előtt nagy sikerrel szerepelt a zenekar.
A koncert előtt, 19.00 órától a Mudfield együttes dedikálást, közönségtalálkozót tartott, ahol közös fotók készülhettek.
május 26. Ovis gyermeknap a Gárdonyi parkjában
Gyermeknapi családi programon vehettek részt a hejőcsabai Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda kisovisai ezen a délutánon a művelődési ház parkjában.
Az óvoda dolgozói vidám programot szerveztek, ahol először a Diri Dongó együttes szórakoztatta és mozgatta meg a gyerekeket és szüleiket. A gyerekek az óvónénik vezetésével és szüleik segítségével kézműveskedhettek, a parkban pedig játszhattak, futkározhattak. Az óvónénik és dadusnénik büfével is készültek, aminek szintén nagy sikere volt.
A házban tartja edzéseit a Foot Fighterz School break csoport, akik egy rövid bemutatóval kedveskedtek a gyerekeknek, amivel igazán nagy sikert értek el.
Nagyon kellemes és vidám délutánt tölthettek nálunk a kisgyerekes családok ezen az „elő-gyereknapi” programon.
május 18. Helytörténeti klub
Nagyon kellemes hangulatban telt el összejövetelünk, melyen fontos bejelentés hangzott el: megalakítottuk a Hejőcsabai Honismereti Klubot!
Az első alkalom témája: Hejőcsaba és a sport. Meghívott vendégeink, Répás Kornél, Márkusz Dezső és Lovász Ferenc, felelevenítették emlékeiket, ezzel indítva el a beszélgetést.
Répás Kornél bácsi a helyi sportélet kezdeteiről szólva elmesélte, hogy az első sportpálya a Nádasréten, a vonatrendező pályaudvarnál, az ún. Gurítónál volt.
Márkusz Dezső, aki a Hejőcsabai Cement-és Mészművek vezető beosztású dolgozója volt, arról az időszakról osztotta meg emlékeit, amikor a Cementgyár 1953-tól anyagi segítséggel, de termékkel és társadalmi munkával is segítette a Sütő János utcán megvalósult, kezdetben salakos, majd füves pályának, illetve az öltözőnek a megépítését.
Lovász Ferenc 1968-tól volt a csapat kapusa, a HCM SE háromszor is az NB III. győztes csapata lett, és sok neves sportolót nevelt fel, akik aztán országos nagy csapatokba, sőt a válogatottba is bekerültek. Relikviákat is hozott magával, amikről nagy lelkesedéssel mesét, s amiket a résztvevők megtekinthettek.
Jó hangulatban, kellemes beszélgetéssel zártuk a délutánt, s többször elhangzott, hogy a résztvevők már nagyon várják a következő alkalmat.




május 4-én a TOP-6.9.2.-16-MI1-2017-00003 Legyünk együtt, tegyünk együtt! projekt keretében Miskolc és Hejőcsaba történetéről szóló helytörténeti előadásra került sor, Dr. Rémiás Tibor, a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatója előadásában.
Meghívott vendégünk volt Répás Kornél bácsi, hejőcsabai lokálpatrióta, aki nagyon sok saját élménnyel, emlékkel gazdagította a beszélgetést, melybe a jelenlévők is bekapcsolódtak, saját történeteiket elmesélve.
Hiszen ez nem is előadás, inkább közös emlékezés és beszélgetés volt Hejőcsabáról. Nem titkolt célunk, hogy elindítsunk egy olyan klubot, ahol a helyi régi és új lakosok vennének részt, s ahol a résztvevők megoszthatnák Hejőcsabával kapcsolatos emlékeiket.
Nagyon jó hangulatban töltöttük együtt az időt, amit mindenképpen folytatni fogunk, s reméljük egyre több érdeklődő fog csatlakozni!
április 23-24-én a Gárdonyi Géza Művelődési Ház adott otthont a VI. Hangok Varázsa Tehetségkutató Versenynek, melyet a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány (Zenita) szervezett. A feltörekvő fiatal énekesek rengeteg dalt hoztak, különböző zenei irányzatokból válogatva: a hazai musicaltől kezdve a pop-rockon át a komolyzenéig több stílus is megelevenedett. Ebben az évben is énekesek, hangszeres zenészek, illetve csoportok jelentkezhettek a kiírásra, három kategóriában, több korcsoportban. A szervezők elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megye legkiválóbb tehetségeit szerették volna megszólítani, külön hangsúlyt fektetve Miskolcra, de szívesen látták az ország többi részéről és a határon túlról érkezőket is. Úgy tűnik, egyre népszerűbb a Hangok Varázsa. Keszthely, Sopron, Gyula, Salgótarján, Budapest, Tatabánya, Budakeszi, Debrecen: csak néhány azok közül a városok közül, ahonnan érkeztek hozzánk fiatal előadók. Idén 98 nevezés érkezett, a versenyzők 115 produkciót adtak elő, valaki több kategóriában is indult.
A zsűri tagjai:
Lajtai Kati énekes, énektanár, Az ének iskolája és a Sztárban sztár műsorok énektanára, Kismenők című műsor zsűritagja,
Varga Andrea színművész a Miskolci Nemzeti Színház művésze,
Bartucz Éva a ZENITA Alapítvány alapítója,
Csiszár István énekes, színművész a Győri Nemzeti Színház művésze, a 2021-es Sztárban sztár leszek győztese,
Veréb Tamás énekes, színművész, dalszerző, műsorvezető a 2016-os Sztárban sztár nyertese, többek között a Rómeó és Júlia, Elfújta a szél, A Notre Dame-i toronyőr, Puskás a musical főszereplője.
Szombaton az elődöntő, vasárnap pedig a döntő és az eredményhirdetés zajlott.
Az idei év győztesei
Miskolc Város díja: Tóth Gergő
ZENITA vándordíj: Magyar Gréta
Musical 10-14 éves kategória nyertese: Kerekes Dorina Petra
Musical 15-19 éves kategória III. helyezett: Meder Liza
Pop-rock 15-19 éves kategória nyertese: Magyar Gréta
Pop-rock 10-14 éves kategória: I. Győrfi Hanna, II. Juhász Dóra Zsófia
Musical és Miskolc gála fellépési lehetőséget nyert:
Holics Kata
Árkosi Klaudia
Kerekes Dorina Petra
Bukodi Patrícia
Takács Fanni
Magyar Gréta
Meder Liza
április 20-án „Házhoz megy a Zenede” címmel könnyűzenei előadáson vehettek részt a Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda 5. és 6. osztályos tanulói. A Rocklegendák országos turné a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg, s ennek egyik állomása volt ezen a délelőttön a művelődési ház.
A program a rockzene hazai és nemzetközi megteremtőit mutatta be, pl. Jimi Hendrix, AC/DC, Black Sabbath, Led Zeppelin, Rolling Stones, The Beatles valamint Radics Béla, Illés, Metró, Omega, P-Mobil, LGT, Edda, Tankcsapda.
A rendezvény célja: „… emléket állítani a zenei nagyságoknak és ösztönözni a gyermekeket a hangszeren játszásra”.
A legendás rocktörténeti személyiségeket Baricz Gergő énekhangjával és Nagy Zoltán gitárjátékával idézték meg. A ritmusszekciót Megyaszay István és Bordás József alkották.
Az előadás során annyira jó hangulat lett, hogy a gyerekek többsége táncolt, tapsolt, énekelt, egy igazi rockkoncerten érezhették magukat.
Az előadáshoz kapcsolódóan egy mini „Hangszert a kézbe” hangszersimogatón is részt vehettek a gyerekek. Az interaktív hangszerkiállítás elismert szakemberek közreműködésével, kézbe vehető és kipróbálható eszközökkel gitáros, basszusgitáros, dobos, billentyűs és elektronikus zenei témákban.
április 13-án a „Mocorgó” Baba-Mama klub vezetője a mamákkal közösen Húsvét-váró rendezvényt szervezett babáik részére.
A már előre begyűjtött édességet, díszeket, kis labdákat, buborékfújókat a parkban elhelyezték a mamák, s babáikkal közösen kis kosárkákba gyűjtötték. Zita nyuszisimogatót is szervezett, a Szimbiózis Alapítvány hozott ismét nyulakat, ez is nagyon tetszett a gyerekeknek.
A „tojáskeresés” után még a szép, napsütéses időben játszottak a gyerekek, volt labda, kis csúszda, aszfaltkréta, buborékfújó.
április 8-án 9 órától Húsvét-váró rendezvényt szerveztünk a helyi óvodások és első osztályos kisiskolások részére.
Húsvét-váró délelőttünket a Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda vezetőségével és dolgozóival, a MESZEGYI Avasi Szolgáltatási Központ Klub tagjaival, a Harmadik Kor Egyeteme Közhasznú Alapítvány vezetőjével és tagjaival, valamint a Szimbiózis Alapítvánnyal együttműködve valósítottuk meg 9.00-12.00 óra közötti időtartamban.
A résztvevő „nagyik” már kora reggeltől díszítették a parkot és az állomáshelyeket is. Nagyon izgultunk az időjárás miatt, mivel reggel még nagy esőre és erős szélre ébredtünk. Szerencsére végül az időjárás is kegyeibe fogadott minket, így végül napsütéses, igaz kicsit szeles időben fogadhattuk a gyerekeket.
3 óvodai csoport, a Pillangó, a Maci és a Katica, valamint a két 1. osztály vett részt a programon. Először a csoportok a saját készítésű tojásokat felakasztottak a park egy-egy fácskájára. Majd állomásról állomásra járva a parkban tojást kerestek, nyuszit simogattak, ügyességi játékokat próbáltak ki (nyusziugrás, tyúklépésben bóják megkerülése, majd kanálban tojást egyensúlyoztak), a ház nagytermében pedig az ovisoknak húsvéthoz kapcsolódó képeket kellett kirakniuk, az elsősöknek ugyanitt kvízkérdéseket tettek fel a segítő nagyik. Ugyanitt színezhettek is, de nagyon sok szép locsolóvers és tavaszi ének is elhangzott.
A segítőink kis meglepetésekkel is készültek a gyerekeknek, amit természetesen hazavihettek: mézeskalács tojáskákkal, húsvéti matricákkal, képekkel és természetesen az általuk színezett képekkel is.
A program végén minden gyermeket finom, meleg teával vártunk és egy-egy doboz sütit is kapott minden csoport, amit ebéd után az óvodában, iskolában tudtak elfogyasztani.
április 1. Egészségügyi előadás
A TOP-6.9.2.-16-MI1-2017-00003 Legyünk együtt, tegyünk együtt! című projekt keretében “Egészséges Test – Egészséges Lélek” címmel ingyenes előadássorozat utolsó, hatodik programján „Mentőövek” – A segítség és ami mögötte van címmel Rónai Györgyi szociálpedagógus, segítő szakemberrel találkozhattak a résztvevők.
„Majd jobb lesz minden, csak légy pozitív!”
„Velem még rosszabb történt a múltkor…”
„Miért nem szeded már össze magad?”
„Olvastam az interneten, egy jó módszert…”
Biztos mindenki hallotta már ezeket a segítségnek szánt frázisokat, de tegyük a szívünkre a kezünket: valóban jobban lettünk tőlük?
„A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve” – mondja a régi, jól ismert közmondás, és bizony sokszor megesik, hogy akaratunk ellenére is nem a megfelelő módon fordulunk a másik ember felé.
Vigasztalhatatlanul sír a gyermekünk, veszteség érte egy barátunkat, betegséggel küzd egy családtagunk. Hétköznapi szituációk, amikkel nap mint nap szembesülünk.
Mit tehetünk, hogy jól segítsünk ezekben a helyzetekben? Kell-e minden esetben segíteni? Mi az az értő figyelem? Te képes vagy segítséget kérni?
Ezeket a vitaindítónak szánt témákat vetette fel Rónai Györgyi előadása során, mely egy konstruktív beszélgetéssel záródott.
március 30. „Mocorgó” Baba-Mama klub
Ezen a délelőttön először tartották az összejövetelüket a parkban a mamák és babáik. Vezetőjük, Keczeliné Francsics Zita egy nagyon jó hangulatú programot tervezett erre a napra a szép, napsütéses időben. Kialakítottak egy kis „kertet”, ahova virágokat ültettek. Volt kézlenyomat készítés, kavics szedés, ültetés-locsolás, buborékfújás, játék.
március 18. Egészségügyi előadás
A TOP-6.9.2.-16-MI1-2017-00003 Legyünk együtt, tegyünk együtt! című projekt keretében “Egészséges Test – Egészséges Lélek” címmel ingyenes előadássorozat ötödik programján „Életközépi krízis” – Mélységek-magasságok, az egyensúly megtalálása címmel Kishonthy-Kardos Rita, test-orientált coach vezetésével nem is előadásra, inkább beszélgetésre került sor.
Életünk során a legtöbben feltesszük magunknak a kérdést: „A saját utamat járom?” „Kinek az életét élem?” „Megvalósítottam azokat a dolgokat, ami felé a szívem húz?”
Az életközépi válság általában akkor következik be, amikor valamennyire már stabilizálódott az életünk, vagy legalábbis kialakult egy valamennyire kiszámítható rendje és ritmusa. Ilyenkor értékelésbe, összegzésbe kezdünk. Innen még van lehetőség váltani, változtatni, hozzátenni a hétköznapjainkhoz olyan dolgokat, amik még hiányoznak számunkra. Ez a folyamat nem mindig könnyű, sem az átélője, sem az őket körülvevők számára.
Ezen az estén ezekről a jelenségekről és az ehhez kapcsolódó tünetekről, a szembenézésről beszélgettek a résztvevők.
március 3. Egészségügyi előadásA TOP-6.9.2.-16-MI1-2017-00003 Legyünk együtt, tegyünk együtt! című projekt keretében “Egészséges Test – Egészséges Lélek” címmel ingyenes előadássorozat negyedik programján Pászk Norbert gyógynövény szakértő előadását hallgathatták meg az érdeklődők a „Tavaszi gyógynövényekről”.
A tavasz beköszöntével egyre több gyógynövény mutatja meg magát, melyeknek többsége nemcsak gyógynövényként jelentős, hanem tápláléknövényként is felhasználható. Ide tartoznak többek között a gyermekláncfű, csalán, tyúkhúr, pásztortáska. Ezek fogyaszthatók főzelékként, levesként vagy akár salátaként nyersen is, mindegyik sokféle vitamint, ásványi anyagot és egyéb értékes hatóanyagot tartalmaz. Ezekről a gyógynövényekről és felhasználási lehetőségekről volt szó az előadáson, ahol a feltett kérdésekre is válaszolt gyógynövényszakértőnk.
február 19. Mohai Tamás – Nagy Ádám gitár duó koncert
Egy igazán jó hangulatú klubkoncert zajlott a művelődési ház rendezvénytermében ezen az estén. A duó érkezése után hangpróbát tartott, a koncert 20.15-kor kezdődött, ahol saját szerzeményeik és feldolgozások is elhangzottak. A közönségnek is nagyon tetszett, vissza is tapsolták a „fiúkat”, akik még egy számot eljátszottak, s meg is énekeltették a közönséget. Utána még páran fotózkodtak, beszélgettek a fellépőkkel, sőt CD-t is vásárolhattak tőlük.
február 18. Egészségügyi előadás
A TOP-6.9.2.-16-MI1-2017-00003 Legyünk együtt, tegyünk együtt! című projekt keretében “Egészséges Test – Egészséges Lélek” címmel ingyenes előadássorozat harmadik programján Zámborszky Eszter mesemondó, mesepedagógus előadását hallgathatták meg az érdeklődők „Hogyan készítsünk hamuban sült pogácsát – azaz a mese szerepe mindennapjainkban” címmel.
A mesékről a mai embereknek általában egyből a gyerekszoba és a képeskönyvek jutnak eszébe, de ez csak az elmúlt 50 év hozadéka. Az azt megelőző 3000 évben felnőttek meséltek felnőtteknek: elődeink tudásukat, a hagyományaikat, identitásukat őrző történeteiket élőszóban örökítették apáról fiúra.
A mese ősidők óta az emberi kultúra része. A mesék ősi tudást hordoznak, egységes világképet mutatnak, és mindenkihez egyformán szólnak. A mese olyan, mint a nap: mindenkit egyformán melegít.
Ezért is fontos, hogy a felnőttek is újra sok mesét halljanak és adjanak tovább.
Hiszen, ha van valami az emberiség életében és történelmében, ami ártatlan, ártalmatlan és csak a javát szolgálta az embereknek: az a mese.
Ezen a „mesés” délutánon Eszter átadott a mesék egyetemes tudásából egy morzsányit, hogy ki-ki maga el tudja készíteni a saját és környezete „hamuban sült pogácsáit.”
február 9. – március 23. Szín-Játék című kiállítás
A miskolci Waldorf Iskola tanulóinak kiállítását tekinthették meg a művelődési házba látogatók ebben az időszakban. A kiállított anyag, ahogy a címe is mutatja a színek és a színekkel való „játék” bemutatását tűzte ki. Különböző témákat mutattak be ezen belül, így a „Kalandozások a színek birodalmába”, „Színtörténetek – Színgyakorlatoktól az absztrakt festészetig”, „Fekete-fehér: A szélsőségek világa”, „Az ember színei – Mikrokozmosz a makrokozmoszban”, „A természet színei – Látni és ábrázolni”.
február 3. Egészségügyi előadás
A TOP-6.9.2.-16-MI1-2017-00003 Legyünk együtt, tegyünk együtt! című projekt keretében “Egészséges Test – Egészséges Lélek” címmel ingyenes előadássorozat második programján Pászk Norbert gyógynövény szakértő előadását hallgathatták meg az érdeklődők.
Az „Immunerősítés gyógynövényekkel” című előadáson szó volt többek között a különböző gyógynövényekről, fűszernövényekről, gyógyító tápláléknövényekről (gabonafélék, zöldségek, gyümölcsök), az apiterápiás (méhészeti) és aromaterápiás (illóolajok) termékekről. Gyógynövényszakértő előadónk megismertette a résztvevőket a hazai növények közül például a szeder és málnalevél, a csipkebogyó, a macskamenta, a fekete bodza és a kakukkfű, külföldi immunerősítő növények közül a gyömbér, a sarki aranygyökér, a goji bogyó és a bodorrózsa felhasználási lehetőségeivel. Az előadás végén kérdéseket is feltehettek az érdeklődők.
február 2. „Mocorgó” Baba-Mama klub
Ezen a napon elindult a művelődési ház „legifjabb” csoportja. A klub indításával célunk, hogy a Hejőcsabán és környékén élő kisgyermekes anyukák, családok részére tartalmas, fejlesztő időtöltést, kikapcsolódást tudjunk biztosítani. Egy helyet, ahol találkozhatnak, együtt lehetnek, ahol beszélgethetnek, közösen játszhatnak, mondókákat tanulhatnak, ahol megvitathatják problémáikat, megoszthatják örömeiket, de akár gondjaikat is. Mi a helyszínt biztosítjuk, s próbáljuk kényelmessé tenni játszószőnyeggel, pelenkázóval, gyermekasztallal és székkel és sok-sok játékkal is. A klub vezetője, Keczeliné Francsics Zita pedig lelkes hozzáállásával és sok-sok ötlettel járul hozzá, hogy csatlakozzanak minél többen, mert ezek az együttlétek jók lesznek a babáknak és mamáiknak is. A klub foglalkozásai szerdánkánt 9.30-10.30 között zajlanak.
január 21. Egészségügyi előadás
A TOP-6.9.2.-16-MI1-2017-00003 Legyünk együtt, tegyünk együtt! című projekt keretében “Egészséges Test – Egészséges Lélek” címmel ingyenes előadássorozat első programján a Kriston intim torna módszerről tartott előadást Varga Éva Kriston-tréner.
A Kriston-módszert 1986 óta fejleszti Kriston Andrea. Ennek az egészségmegóvó eljárásnak a célja az alhas szerveinek funkciójavítása mindkét nem esetében, óvodáskortól időskorig terjedően. Egészségünk gondozása mindennapos törődést igényel. A Kriston-módszer segít, hogy tetőtől talpig, kívül és belül óvhassuk magunkat minden életkorban és különböző állapotokban. A feldolgozott témák a tabu tárgykörébe tartoznak, ugyanakkor meghatározzák életminőségünket (inkontinencia, aranyér, szervsüllyedés, párkapcsolat, szexualitás, termékenység, szülés, hasi szervek funkciói, idősödés stb.). Az előadáson ezt a témát „járta körbe” előadónk, bemutatva a Kriston torna módszert és annak előnyeit.
2021.
december 16. „Advent Hejőcsabán – Várjuk együtt a karácsonyt!”
A rendezvényt a TOP-6.9.2-16-MI1-2017-00003 – Legyünk együtt, Tegyünk együtt! – Szomszédolás megnevezésű pályázat keretén belül valósítottuk meg.
A délelőtti program a gyerekeknek szólt, melyen a helyi általános iskola alsó tagozatos osztályai vettek részt.
A gyermekek az udvaron népi játékokat próbálhattak ki, többek között kosárhintát, krampusz-csúzlizót, csizma dobálót, karácsonyfa díszítőt és hóember öltöztetőt.
A kinti játék után a művelődési ház előterében meleg teával, majd egy kis kreatív időtöltéssel vártuk a gyerekeket. Lehetett színezni, karácsonyi rejtvényeket megoldani, díszeket rajzolni-vágni-ragasztani.
Osztályonként közös éneklésre is sor került a nagyteremben lévő karácsonyfánál. A délutáni programmal már inkább a felnőtteket vártuk egy csodálatos orgonahangversennyel, Fekete Nándor miskolci születésű művész előadásában. A koncerten elhangzott: Antonio Vivaldi: A négy évszak – Tél, Tavasz, Ludwig van Beethoven: Holdfény szonáta, Örömóda és Edvard Grieg: I. Peer Gynt szvit. A műsor zárásaként pedig karácsonyi dalok, énekek dallamai csendültek fel, mely a közönség közös éneklésével vált teljessé. A visszatapsolást követően még a Diótörő egyik legkedveltebb tételének orgonaátiratát is meghallgathatták a vendégek.
Távozáskor minden látogatónk diós- és mákos bejglit kapott ajándékba és egy ún. “Karácsonyi útravaló”-val (mely karácsonyi idézeteket rejtett) kedveskedtünk.
szeptember 25. Csabai Őszi Családi Nap
Kellemes őszi napsütésben tartottuk meg a parkban az ingyenesen látogatható programunkat. A gazda- és gazdasszony óriásbáb vidám zenei kísérettel nyitotta meg rendezvényt, majd a színpadon egymást követték a produkciók. Elsőként a helyi óvodások és iskolások mutatkoztak be, szüleik, családjaik örömére. Majd a Miminbaba – hordozós latin fitnessz csoport tartott bemutatót. A fellépő kismamák babáikkal a művelődési ház kiscsoportjaként működnek, így fellépésükkel bemutatták, hogy heti rendszerességgel mi mindent „tanulnak meg”, miközben jól érzik magukat és jókat mozognak együtt.
Déli 12 órától a Számadó zenekar húzta a talpalávalót, muzsikált a finom ebédhez, majd a közönség vállalkozó kedvű tagjait meg is táncoltatták.
Míg a parkban egész nap a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagjai mesterségbemutatókat és népi játszóházat tartottak, egyéb programok is várták a családokat. Így a „Vásári forgatag” elnevezésű népi játszótér, ahol kosaras hinta, álló csúzlizó, pipi-tér dobáló, mozsárágyú és egyéb tábla-, ügyességi és népi játék várta az érdeklődőket. A „Játék-szüret” elnevezésű asztaloknál szürethez és őszhöz kapcsolódó kvízjátékok és színezők várták a kicsi és nagyobb gyerekeket. Egy gyönyörűen elrendezett őszi fotó-sarok is várta a kilátogatókat, ahol elkészülhettek a közös képek.
A délután folyamán is több program váltotta egymást a színpadon és a színpad előtt. Először a kicsiket és nagyokat a Vaga Banda gólyalábas műsora szórakoztatta. Őket a Tapolcai Kerek Kórus követte, akik nagyon szép és színvonalas műsorral léptek színpadra. Meglepetésvendégként színpadra lépett Balla Riana Emma, miskolci színész-énekes kislány, aki első helyezett lett klasszikus szólóénekes junior kategóriában a Golden Classical Music Awardson, de több nemzetközi filmben is megcsillogtatta már tehetségét. Rendezvényünkre családjával látogatott ki, s mivel már máskor is lépett fel itt is, örömmel „ugrott be”, s adott elő pár operett- és musical slágert a közönség nagy tetszésére.
16.00 órától pedig a Galiba Társulat Ludas Matyi előadásán nevethettek sokat gyerekek és felnőttek egyaránt.
A napot DJ LuiBig egy órás összeállítása zárta, melyen sokan táncra perdültek, s végül minden résztvevő kellemes élményekkel térhetett haza a nap végén, megtalálhatta a neki tetsző műsort, programot, elfoglaltságot.
„Szedd magad”: A 2021. évi szemétszedési és virágosítási akció a helyi általános iskolával együttműködve a TOP-6.9.2-16-MI1-2017-00003 – Legyünk együtt, tegyünk együtt! projekt keretében valósult meg október 8.-án. Először az iskola előtti területen és az udvaron szedtek szemetet a gyerekek, majd a felsős osztályok tanáraik kíséretében a művelődési ház parkjában árvácskát ültettek. Ezt követően még a park mellett található területen, mely korábban sportpályaként működött, gyűjtötték össze a szemetet a gyerekek. A projekt biztosította a növényeket, a kukazsákokat, kesztyűket a szemétszedéshez és ültetéshez, valamint ásványvizet a gyerekeknek. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok is érezzék a fontosságát annak, hogy ne szemeteljenek, hogy ha kell, erre merjék figyelmeztetni is egymást, családjukat, barátaikat, s tegyenek környezetük tisztaságáért akár ilyen módon is, hogy közösen szemetet szednek. Ez is egy nagyon jó közösségformáló program! A virágosítással pedig azt a környezetet csinosították, tették szebbé, ahova ők is szívesen jönnek egy-egy rendezvény alkalmával. Ilyenkor láthatják is korábbi munkájuk eredményét, ami remélhetőleg arra inspirálja őket, hogy ne csak egy-egy ilyen napon tegyenek a szűkebb és tágabb környezetükért.
„Nagyi mesélj!”: A program a TOP-6.9.2-16-MI1-2017-00003 – Legyünk együtt, tegyünk együtt! projekt keretében valósult meg. Az összejöveteleket eredetileg a művelődési házban terveztük megvalósítani az év során. Azonban a covid járvány okozta bezárás, majd a májusi újranyitás után ezt már csak az őszi időszakra tudtuk tervezni, azonban ekkor kezdődött a művelődési ház felújítása és sajnos utolért minket a járvány újabb hulláma is, így végül a helyi Szent Erzsébet Katolikus Óvodával közösen valósítottuk meg november és december hónapban. A meghirdetett alkalmakat így az óvodában tartottuk, melyen természetesen intézményünk munkatársai is részt vettek, együttműködve az óvoda vezetőjével és dolgozóival.
A kilenc alkalom során volt meseolvasás és a mese közös megbeszélése, voltak kézműves foglalkozások (pl. Márton nap, Mikulás és karácsony kapcsán), játszottunk körjátékokat, mondókáztunk a gyerekekkel, de együtt vártuk az óvodai Mikulást és közösen gyújtottuk meg az első gyertyát az óvoda adventi koszorúján.
„Borbarát kör”: A program a TOP-6.9.2-16-MI1-2017-00003 – Legyünk együtt, tegyünk együtt! projekt keretében valósult meg 2021-ben és még tart 2022-ben is. A helyi borászokat, szőlősgazdákat, kiskerttulajdonosokat vontuk be a programba azzal a céllal, hogy egy olyan közösséggé formálódjanak, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat. Ezeket az összejöveteleket is a művelődési házban szerettük volna megvalósítani, de a járvány miatti bezárás, majd a nyári rendezvények és az ősszel kezdődő felújítás miatt végül az egyik állandó tag lakásán valósultak és valósulnak meg ezek az összejövetelek. Kialakult egy állandó „tagság”, egy jó kis baráti társaság, akik már várják is a soron következő alkalmat, hiszen a kerti munkák és tapasztalatok megosztásán túl akár más témáról is szívesen beszélgetnek.